Nos, az előző bejegyzés óta rengeteg minden megváltozott és rengeteg minden történt. Befejeztem az első félévem az egyetemen, új embereket ismertem meg, régi arcok tűntek fel és megannyi inger ért, hogy ezeken kívül nem igazán tudnék mást felsorolni. Mégsem tudom 110%-ban azt mondani, hogy ez egy boldog időszak volt az életemben. Nem érzem azt, hogy ezek a dolgok engem szolgálnának, hogy minden miattam történt volna. Pedig ezt kellene éreznem. Nem érzek jót, csak a rosszat. Annyira elvesztem egy félév alatt, hogy nem igazán találok önmagamra. Úgy érzem változásra van szükségem, különben beleőrülök. És most gondolhatnád azt, kedves olvasó, hogy az egyetem biztos elég nagy változás volt, ez miért nem elég? Nem, az egyetem az tök más változás volt, arról majd egy másik bejegyzésben.

Kezdjük a legalapabb dolognál, önmagamnál. Úgy gondolom ez az egyik legérzékenyebb dolog az összes ember életében. Kik is vagyunk valójában? Hová tartunk és meddig? Miért tesszük azt amit? Ezekre a kérdésekre én még nem igazán kaptam választ. Ha az ember lánya kapcsolatban van, akkor ezekre még nehezebb válaszokat kapni, mert egy társ mellett az ember feladja önmagát és átveszi a párja tulajdonságait. Így a helyzetem még nehezebb. Úgy érzem nem találok megnyugvást, és ez ellen még sem tudok semmit tenni. Meg vannak kötve a kezeim, nem tehetem azt amire igazán vágyom, úgy érzem, mintha be lennék zárva egy kalitkába. Egy kalitkába, amelynek az ajtaja tárva nyitva van. Rajtam áll, hogy kirepülök-e vagy sem. Ki akarok-e egyáltalán repülni? Vagy jó nekem ott, ahol vagyok? Nem. Nyilván nem jó. A szárnyaim le vannak kötözve, én mennék, de nem tudom, hogyan kellene nekikezdenem. Van egy visszatartó erő, ami nem enged kiszabadulni. Lehet, hogy a párkapcsolatom az? Valószínűleg. Pedig egy kapcsolatnak nem ez lenne a célja. De ebbe nem itt, és nem most fogok belemenni. A lényeg, amire jutottam, hogy semmiféle erőnek nem szabadna, hogy visszatartson bárkit is. 

A poszt írása közben, és egy kedves barát segítségével megtörtént a megvilágosodás. Olyan dolgokat és élményeket kell kreálnom, amelyeket én szeretnék. Nem szabad hagynom, hogy csak sodorjon az ár. Utazni szeretnék, világot látni. És mi van, ha nem akar majd senki velem jönni? Majd elmegyek egyedül! Ki kell próbálnom új sportokat, eljárni futni, gyakrabban írni a blogomat, rajzolni, színezni, olvasni. Annyira egyszerű dolgok és mégis hiányoztak eddig az életemből. Hagytam, hogy a tanulás és a párkapcsolat felülkerekedjen rajtam, és ezek ketten elnyomtak teljesen. Meg kell tanulnom értékelni a kis dolgokat az életben. Olyan dolgokat szeretnék csinálni, amikhez kedvem van és tiszta szívből tudok hozzájuk kezdeni. Kell a változás az életembe, különben megbolondulok. Kell egy új tetoválás, vagy piercing, le akarom vágatni a hajam, átrendezni a szobám, mindegy melyik, csak jöjjön valami változás, mert ez tart életben.

To be reborn you have to die first. A legszarabb helyzet után is mindig jó fog következni. Mindig fel kell tudni állni, fel kell ismerni a rossz helyzeteket és változtatni kell rajtuk. Ha van melletted valaki, ha nincs. A legfontosabb dolog, hogy mindig legyél tisztában azzal, ki is vagy valójában és ha ez megvan, ebből már tudsz is építkezni.

xoxo, Róza