Akik olvassák a bejegyzéseimet tudhatják már, hogy eléggé hullámvasút az én életem. Keresem a helyem a nagyvilágban és próbálok túlélni. Azonban be kellett látnom, hogy a sok évi, egyedüli próbálkozásaim nem sok sikerre vezettek. Tehát felkerestem egy pszichológust.

Mindenki totál hülyének néz először, mikor mondom, hogy pszichológushoz járok. Legalábbis a családom, azt mondják nem vagyok beteg, minek szórom a pénzt. Még jó, hogy senki nem mondhatja meg nekem hogyan is érezzek, ez mélységesen felháborított az elején. De már nem érdekel. Mondjon bárki bármit, amit csak akar. Ez az ÉN saját életem, én tartozok érte felelősséggel. Egy percig nem szabadna rosszul éreznünk magunkat azért, mert külső segítséget kérünk. Ez lenne a normális, de a régi prűd gondolkozás, illetve a mai sztereotípiák mindent elrontottak.

Az első alkalomkor még két összetett mondatot nem tudtam elmondani anélkül, hogy ne bőgném el magam. A sok testi betegségeim a lelkemet is mérgezték. Vagy éppen fordítva? Erre próbálok választ kapni. Viszont, úgy gondolom, hogy ez egy végtelen körforgás. A lelki problémákból testi lesz, és a testi fájdalmak csak megnehezítik a lelki életed. Már csak azzal is, hogy elmondtam egy szakembernek az élettörténetem, minden dolgot ami fáj és nem hagy nyugodni, hatalmas teher esett le a vállamról, pedig a terápia még csak most fog kezdődni. 

Pszichológushoz járni hatalmas erő kell. Akik elmennek, a legbátrabb emberek, ugyanis bevallani azt, hogy segítségre van szükségük, hatalmas lelki erőt tanúsít. A legtöbb ember csak legyint a depresszióra, hogy nem baj, majd elmúlik. De a legtöbbször későn eszmélnek fel, amikor már testi tünetek is jelentkeztek. Én is ide tartozom. Kár volt ennyi évet várni, annyi szenvedéstől meg tudtam volna óvni magam. Viszont bátor vagyok én is, hogy belevágtam ebbe. Hiszem, hogy boldog leszek, mert képes vagyok rá. Képes vagyok mindent elengedni ami bánt, és csak a jelenre koncentrálni. 

xoxo, Róza Natasa